Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2016

„Aquafresh” szappan / „Aquafresh” soap

Nem, nem a fogkrém ihlette a szappant. A Humanity webáruházból rendeltem ezt az illatot, és ez a teszt szappan arra vonatkozóan, hogy hogyan viselkedik készítéskor. Már az elején elmondhatom, hogy nálam jól működik szappanmasszában, nem gyorsította fel, nem lett két másodperc alatt kemény puding az egész (mint pl. a zöldtea illatuk esetében…) És nem hasonlít a fogkrémre, semmi menta, inkább egy friss, tavaszi-nyári „zöld” illat, igazán szappanba való. A színek is ehhez választottan frissek, és alkalmat adtak arra, hogy kipróbáljam a „tall&skinny shimmy” mintát. (Az első kísérletem kudarcos lett, épp a fentebb említett zöldtea illatolaj miatt.) Most jót játszottam vele – nem igazán nehéz. A mintázás lényege, hogy az öntőformát a hosszanti oldala mentén egyszer az egyik, majd a másik oldalon támasztjuk alá és a döntött formába az ellentétes oldalon csurgatjuk bele a masszát. Találunk videót eleget az interneten, én is belinkelek egyet mutatóba:  https://www.youtube.com/watc

A "golyós kávés-mentás" / Polka dots coffee-mint soap

Az idők során a Hippikávés-s szappanom átalakult. Az elválasztó kakaós vonalat elhagytam, mert mindig ott tört ketté a szappan használat közben. Az eredetileg eukaliptusz illat is mentára cserélődött. Amúgy ugyanolyan „előfeltételes” szappan maradt, ami elsőre is volt. Kell, hogy legyen hozzá egy-két evőkanálnyi kávés szappanforgács, és friss szappangolyók, ezek nélkül nem lesz. Viszont olyan egy hálás kis szappan, sok finom habbal és különleges illattal, hogy megéri szöszölni vele. A kávés szappanforgácshoz még anno készítettem fél adagnyi őrölt kávés szappant, amit érés után lereszeltem, és bezacskózva a hűtőben lakik, várja a sorát.  A golyók mindig akkor készülnek, amikor diószappant öntök, és a levágott széleket darabolom fel és gömbölyítem. Így adja magát a sorrend: ha diószappan készül, utána pár nappal golyós-mentás is. J Az alaprecept most egy kísérleti arány: 150 gr kókuszolaj, 150 gr házi sertészsír (mert szerencsére kaptam sokat) és 200 gr napraforgó olaj. Lecseré

2015. kedvencei / Favourites of 2015

2015 - ez már a harmadik ilyen összegző bejegyzésem. Annyira jó! :) Az első év még igazán a tanuló időszak volt, sokféle alapanyaggal és gyakorlatszerzéssel. A második év már a mindenféle technikában tobzódásról szólt, minden szappanöntés egy új kihívást jelentett - hát azt nagyon élveztem. Emellett a szappanos kapcsolatépítés és új barátok szerzése okozott még sok örömet; volt egy " utazó szappanok " ismerkedős program, és egy szuper nyári szappantábor is. A mostani év talán visszafogottabb, bár újdonságokban nincs hiány - próbálgattam új technikákat, rácsodálkoztam új módszerekre, felfedeztem új szappanos blogokat. Megpróbálom összeszedni a legfontosabbakat, hátha más szappanosok is kedvet kapnak hozzá, a szappant használó kedves ismerőseim pedig beleláthatnak kicsit abba, hogy mennyi ismeret, gyakorlás és kreatív figyelem is van egy-egy jól sikerült szappan mögött. Köszönhetően annak, hogy a szappanok révén a gyógynövények, illóolajok iránti érdeklődésem komolyabbra