Ugrás a fő tartalomra

Diószappan kísérlet / An experiment with Walnut soap


Amikor elkészült a Hippi Kávé szappanom, tudtam, hogy lesz folytatása. 
Viszont bármikor, ha kedvem volna újra megcsinálni, akkor „előregyártott” szappangolyók és reszelék is kell.  A kísérlet ehhez kötődik, mármint az előre elkészített kávés töltelékhez, miszerint amikor nekiálltam készíteni, épp kifogyóban volt a kókuszolaj – adva azt a helyzetet, hogy akkor legyen egy olyan recept, amiben eleve nincs. 
A receptben egy rész pálmazsír, egy rész disznózsír (az a jó fajta tiszta, hófehér házi… J) és fél rész hidegen sajtolt napraforgóolaj, kávé- és kakaóporral „karakterizálva”.
Mondjuk ettől ez még nem igazi kísérlet, összerakni egy receptet még nem akkora dolog, de ugye a kérdés ott van – vajon habzik-e majd a szappan?
A válasz- hát hogyne.
Mert láttunk mi már szappankalkulátor-adatokat, amire a valóság szépen rácáfolt. 
Megnézhetem én a „Habzás” értéket, attól még gondolhatja úgy a szappanom, hogy „inkább mégis habzik”, vagy „ennek ellenére mégsem”. Érlelése mint a többinek, alig vártam a próba kézmosást. 

(Szappanos kérdéskörben mindig jó kutakodni egy kis szakirodalmi megerősítésért az interneten. Találtam is egy gondolat-indító bemutatót - a szappan habzása különböző vizes közegekben: kemia.fazekas.hu/Kiserletek/PPTs/31.Szappan%20habzasa.ppt‎ .)
Mosdókagyló, meleg csapvíz: enyhe hab és „taknyos” mellékzönge, viszont desztillált vízzel teli lavórkában:  mint az álom, olyan habpartit csapott.

Így van remény, hogy amikor majd díszforgácsként az új szappanban landol, nem befolyásolja kellemetlen irányba annak tulajdonságait. Ez volt az első szappan, a "kókusz-mentes". 

A második szappan a kedvenc Diószappan, diólevél-macetárumos olívaolajjal, diólevél főzettel, ricinussal és most rozmaring illóolajjal. Hmmm :) Ezt sikerült most kinézetében variálni, és kapóra jött a fent említett kávés-kakaós szappan. Tökreszelővel nagy forgácsokat reszeltem, és irány is a szappanmassza, rétegezve. 
Szerintem így is megállja a helyét, szemrevaló lett a végeredmény.

Diószappan kávés-kakaós forgáccsal


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mosószappan recept / Laundry soap recipe

Mosás ügyében kész fejlődési vonalat jártam már be (nem biztos, hogy a végére értem még...), ahogyan a "mosószappan" cimkéjű bejegyzéseim mutatják. Jelenleg elégedett fázisban vagyok. Saját mosószappan, lereszelve, kiegészítve mosószódával, és szárazon (nem folyékony mosógélnek elkészítve) kerül a mosógép rekeszébe - vagy közvetlenül a ruhák közé szórva, sima ecetes öblítéssel, vagy ha hiányzik az illat, öko öblítővel. Fehér és színes ruháknál is nagyon szépen mos, általában 40-60 fok között megy a program. A történethez hozzátartozik, hogy több szappanos "kolléga" tapasztalata, gyakorlati tanácsai, mintadarabjai segítettek, akár interneten olvasva bejegyzéseiket, akár személyes üzenetváltás során - innen is köszönet nekik a sok segítségért! :) A mosószappanomat is hideg eljárással, kevesebb folyadékkal, tiszta zsiradékból, 0% superfat mutatóval, kevés illóolajjal készítem. (Lehet picit túllúgozni is pár százalékkal, 3-5 százalék bőven elegendő , a szappanka

Borotvaszappan 2.0. recepttel / Shaving soap 2.0 with recipe

Elfogy végre az első verziós borotvaszappan utolsó darabja is. Így eljött az alkalom, hogy továbbfejlesszem az eredeti receptet. A tapasztalatok alapján egy, az arcon szépen felhabosítható, jól kezelhető szappan volt, és a Párom bőre borotválkozás után igencsak ápolt, hidratált és puha lett. Ez szuper! :) Ami problémaként jelentkezett, a több hónapja tartó mindennapi használat eredményeképpen, az a megerősödött és gyorsabb borosta-növekedés. Ez már nem annyira... :( Ennek eredetét a szappanba beletett, jó sok ricinusolajban látom. Ezt már rögtön az első "tünetek" idején sejtettem, és most eszerint módosítottam a receptet, kihagytam belőle. A folyadék gyógynövény-főzete a rozmaring és kamilla mellett jó sok körömvirággal gazdagodott. Ápol, gyógyít, regenerál, igazi csodanövény. Tettem bele kevés fehér agyagot - azt gondolom róla, amellett, hogy tisztítja a bőrt, feltöltheti némi ásványi anyaggal, és mivel a leggyengédebb agyagként nevezik, még az érzékeny bőr is szer

Mézes kamilla-körömvirág szappan receptje / Honey Chamomille-Calendula soap recipe

A szappankészítő tanfolyam után a Mézes Kamilla-Körömvirág szappan volt az első, amit  otthon, egyedül elkészítettem, és azóta is az egyik legkedvesebb szappanom. Kinézetben van némi fejlődés... Pár gondolat, ami a készítés során a tapasztalataimból ered: mézes-méhviaszos szappanról van szó, így a túlmelegedés veszélye fennáll. A formába kerülés után a szappantömb felügyeletet igényel, a zselésedés és a túlmelegedési szakasz általában kb. 4-6 órával később kezdett jelentkezni (látszik a zselésedés, és enyhén fel is púposodik a massza közepe), ilyenkor az segített, hogy hűtőbe tettem, akár többször is 10-15 percre a tömböt, így próbálva szabályozni a hőmérsékletet. Ez eddig bevált.  gyógynövényt lehet a masszába keverni, friss állapotában (bár így bebarnul), szárított és őrölt formában csak nagyon keveset javasolnék. A második adagba például túl sok kamillát tettem, az illata remekül érződött, de használatkor kellemetlenül dörzsölte a bőrünket. Ha a tetejére kerül, szép