Pár héttel ezelőtt kimentünk a "vadonba", kökényt és csipkebogyót szedni. A csipkebogyóból a szárítás mellett természetesen jutott némi egy üvegnyi olívaolajos áztatásba is, melytől az olaj igazán szép narancsos árnyalatot kapott, illetve kár, hogy nincs szagos internet, így nem tudom megmutatni, milyen isteni friss csipkebogyó illata lett.
Emellett vállalkoztam egy igazán rabszolgamunkának is felfogható dologra, szedtem ugyanis néhány igen érett bogyót is, azzal a szándékkal, hogy a csipkebogyó húsát is beleteszem majd egy adag új szappanba. Aki már próbálta valaha is azt a sziszifuszi munkát megvalósítani, hogy azt a csekélyke húsanyagot a vékony héj és a hihetetlenül szőrös-szúrós magok közül a lehető legtisztább állapotban kiszabadítja és összegyűjti, az értheti, hogy miért gondolom azt, lehet hogy ez volt az első és utolsó ilyen beltartalmú szappan, amit készítettem... :)
A kinyert csipkebogyó húst desztillált vízzel hígítottam, gyönyörű narancssárga folyadék lett, ez ment a lúg-alapba.
A szappan tehát az alap olajokban csipkebogyó-macerátumos olívaolajjal, a folyadék-alap csipkebogyó hússal készült, az illatosítás pedig narancs-geránium-rózsa illóolaj keverékéből áll.
A színe persze nem narancssárga, a lúgoldat igencsak barnás-bordós lett, és a szappan is egy enyhe tejeskávé barnából mély bordó színre változott a formából kivétel után.
A tetején egy kis extra díszítés, egy pici szappanmasszát titánium-dioxiddal világosítottam, pöttyökben tettem a massza tetejére, és fogpiszkálóval ívet húztam a pöttyökből.
(Hát... már eléggé kötött a massza, nem terült el és simult bele olyan szépen. Inkább olyan, mintha sok kismadár tisztelte volna meg...)
Decemberben már élvezhető is a csodálatos bőrápoló hatása, legalább is ezt várom tőle.